2009-12-31

Teru fílinges szobájában.xD

Teru fürdik, másik szobából áthallatszik a naruto, és jó ezen az ágyon ülni.xD Vasárnap jöttem fel végre, báár most az először volt olyan érzésem, mintha kicsit gyorsan húztam volna el otthonról megint... talán mert 1 hete jöttem Terut felköszönteni és 1 hét után jöttem megint. x3 Szóval most jobban odafigyeltem a pakolásra, reggel pedig anya még félálomban volt, de azért papoltam neki, hogy mindent elraktam, ne aggódjon, majd hívom, msn-en leszek amikor tudok, majd kamképet is mutatunk neki és vittem el a sütiből. Amit persze Saga egyik cicuja szétkarmolt...xD De nem baj. Mondjuk sokmindent otthon hagytam, például az ajándékokat.XD *odaifgyelés eredménye*
Vasárnap mennénk nyugiban haza, erre hívják Saga-t, hogy ott vannak a házánál tehát sikeresen megismertem Ibit és Tinát xD és ott voltak a sünök xD Meg is kérdeztük egyiket, hogy mi van itt?.xD Meg a mesekönyv égetés ott.. ott bent..xD Másnap is váratlanul 3 embert ismertem meg, na nem baj.xD Jhaj aztán tegnap el kellett válni... fel lettem téve a metróra és go határ út, moszi Teru ott állnak, egyből kiszúrom a hajakban a változásokat..xD Mentünk egyet mekizni, aztán ide haza. Már ez is otthonnak számít, anyuja boldogan köszön.. XD nagyon szeret tudom én...xD
Super Juniorozás... xD hajnalig.. aztán new moon-t meg kellett nézni, Teru bealudt a felénél mert ugye már látta, én pedig a hasamon néztem végig, már a halálomon voltam, de akkoris végignéztem! xD Ma pedig.. Teru kb 10kor kelt, én délben xD és ezt a napot pihenésre szántuk... meg egy kis DDR-ezés, fél 8kor spontán bealszunk TV nézés közben..XD és így.. szilveszter előtt 1 nappal nem ártott megtudni, hogy akkor hol is rombolunk, Zetsu a szerencsés, akinek robban majd a háza. xD
Közben megjött Teru és nem gépezünk sokáig, mert korán kell kelni, tehát most búcsúzom. Sosem búcsúztam még itt asszem... akkor most se xD

2009-12-25

Your heart will lead you home.

Sunny days and starry nights
And lazy afternoons
You're countin' castles in the clouds
And hummin' little tunes
But somehow, right before your eyes
The summer fades away
Everything is different
And everything has changed.
If you feel lost and on your own
And far from home
You're never alone, you know
Just think of your friends
The ones who care
They all will be waiting there
With love to share
And your heart will lead you home.

Funny how a photograph
Can take you back in time
To places and embraces
That you thought you'd left behind.
They're trying to remind you
That you're not the only one
That no one is an island
When all is said and one.

If you feel lost and on your own
And far from home
You're never alone, you know
Just think of your friends
The ones who care
They all will be waiting there
With love to share
And your heart will lead you home.

There'll come a day
When you're losing your way
And you won't know where you belong
They say that "Home is where the heart is"

So follow your heart
And know that you can't go wrong.

If you feel lost and on your own
And far from home
You're never alone, you know
Just think of your friends
The one who care
They all will be waiting there
With love to share
And your heart will lead you...

If you feel lost and on your own
And far from home
You're never alone, you know
Just think of your friends
The ones who care
They all will be waiting there
With love to share
And your heart will lead you
Where you belong
I know your heart will lead you home. (bocsi. lusta voltam lefordítani, de így szép.)

2009-12-24

2009 Karácsony.

Azt hiszem ezt az elvileg meghitt nap hajnalát virrasztom, és a gondolkodásra szánom. Bár ennek mindig negatív vége van.. könnyezés. Spontán visszagondolok akár 9 évvel ezelőttre is... nekem.. nagyon jó gyerekkorom... kisgyerekkorom volt. Nem panaszkodhatok, tényleg. Sok célom volt már, amiket elvetettem, mert rájöttem, hogy azok nem az enyémek, például, hogy mi lesz belőlem, milyen munkát találok. Elérni valamit hobbi szinten. Van okom boldognak lenni.

Remélem, a mai naptól mindenkinek kicsit jobb kedve lesz, ránk férne egy nagy adag happybogyó...
Amilyen gyorsan eltűnt a hó, olyan gyorsan szállt rá mindenkire a rosszkedv. Ez nem jó. :3
Ha más nem, legalább nézzünk vissza régi képeket, videókat, lehetőleg olyanokat, amiken jókedvűek vagyunk, vagy épp szétröhögjük a fejünket, és emlékezzünk. :] A képeken a hangulat sokkal jobb, mint az a semmis rossz modor, ami most uralkodik. A veszekedések helyett inkább nyugodtan kéne megbeszélni a bajokat, gondokat, és ha lehet, közben gondoljunk arra is, hogy akivel összeveszünk, azt mennyire szeretjük, és miért...

"Elfelejtjük, hogy van egy álmunk..."

Sokat kell hordanom egy bizonyos maszkot, ha nem lehetek a saját kis világomban. Ez a maszk néha megreped, mert félek, hogy belezakkanok abba, hogy mindig Bokor Ágota szerepét kell játszanom. A léleknek csak egy test kell, amiben éldegélhet, én csak ennek az embernek születtem, nem én választottam a kezdő karaktert, de ki kell pörgetnem a játékot. Az lényegesebb, ki pörgeti ki. Ki is vagyok valójában, ki ez a lélek... Itt Pécsen még egy valaki van, aki ebben a cipőben jár, így gondolkodik, nagyon szeretem.(L) Az a lány, akinek én születtem, kedves, aranyos, stb. Az igazi énem sem egy ördög. Tudtommal jó ember vagyok, és sosem akartam megbántani senkit. Nem is akarok. Próbáltam mindig a jót tenni, segíteni, de nagyrészt az ellenkezőjét kaptam vissza. Ez a sok visszafordított valami, ami eltalált, kezd egyre több lenni, és fontolgatom, hogy megéri-e a jókislányt játszani, második esélyt adni, megbocsájtani. Sajnos a többség, a tapasztalatok miatt azt kell hogy mondjam, szerintem nem. :] Nem gondoltam volna, hogy lesz még belőlem ilyen... aki nem akar majd megbocsátani, de... ezek az emberek... furák.

Sok ember lebunkózott már, biztosan volt rá okuk, de amivel megbántottam őket, az biztosan nem szívélyes és direkt volt. Én máshogy ismerem magam. Még furcsa, hogy valakinek sikerül, valakinek nem... oké egyszerű a magyarázat, azért, mert mindenki másmilyen. De mégis...

(18:56) eisha. [ life go: nyáá. annyira nem jó mikor így mennek szét a barátságok.TT
nem értem mert
(18:57) eisha. [ life go: nekem speciel szükségem van rád:3 mert így belegondolva
(18:58) eisha. [ life go: te vagy az egyetlen akivel ilyen régóta, most már több mint egy éve ismerjük egymást és azóta egyszer se vesztünk még össze és
(18:58) кιтσ ~ gayfish™: tényleg nem jó.. én mindig próbálok tenni a szétmenések ellen de a másik fél miatt nem megy sokszor :/
másfél éve x3
(18:58) eisha. [ life go: igen, értem.~ és tényleg, már másfél év.**
(19:00) eisha. [ life go: és tényleg annyira jó hogy akármilyen hülyeség problémám van, vagy szerelmi bonyodalom /igaz hogy az mindig ugyanaz csak a pasi cserélődik..xD/, szóval akármi van, te mindig végighallgatsz és tanácsot adsz, és áá.<3>
(19:01) eisha. [ life go: de szeretném hogy tudd hogy nekem szükségem van rád, és remélem, neked is rám.:3 <3

Akármilyen kevésszer is beszélünk, veled mindig elröppennek a gondok, csendes, nyugodt hangulat, de mégis hülyülős az egész... szóval. Ne csak reméld, tudd is. :3



A másik te vagy Anamy.

(20:16) AnamyOmen: hát énsem nagyon emlékszek ilyesmire
xD
de ez rohadtfurcsa
mert
X"D
én eddig
rajtadkivül
(20:17) AnamyOmen: nincslyan ember akivel ne vesztem volna össze

Számomra mindig a másik oldalam maradsz, téged is milyen régóta ismerlek, és érdekes, mindig szót értettünk. (Túl intelligensek vagyunk, mi? xD) Most eszembe jutott a tavaly őszi holdas akciónk.. :"D

Talán előbb-utóbb mindenki el tudja érni azt a szintet, hogy senkivel se legyen komolyabb konfliktusa... csak gondolkodni kéne, és eszünkbe jutni, hogy fontos a másik. Ennyi a titka az egésznek. :]

Boldog szülinapot Anamy, Cinti!

Boldog Karácsonyt! ... ^-^


2009-12-23

Ráérünk 2 év múlva kihalni.. oO

Semmihez sincs kedvem, se zenélni, se zenét hallgatni, se táncolni, se írni, se rajzolni, se cp-t csinálni, aludni nem tudok, mindenki tök lapos vagy nem ér rá... mi ez? oO Ráadásul sehol senki az utcán, fúj a szél, eltűnt a hó. Mintha meggondolta volna magát, hogy mégsem érdemeljük meg a fehér karácsonyt..
Egyszerűen.. uralkodik a nagy semmi. Mintha az élet fája egy időre kiszáradt volna.. alig van kivel beszélni, sokan rosszkedvűek, holnap karácsony.. mi történik?

2009-12-15

DÓ!

(ezt muszáj volt...xD)
Jó kis fárasztó nap, de még mindig esik a hó! és baszott hideg van! xD
3 lyukasban mentünk Beával Beához, lefele a lépcsőn pedig...
"Nem érzem magam biztonságban ebben a cipőben.. :/"
"Én sem..."
...
*csúszásbotlásmindjártbepisilekröhögésxD*
Visszafele pedig Bea eltervezte, hogy szánkóval fog iskolába járni, ha kicsit több hó lesz, simán. xD

És még a "Tudod mit?!... ... *kézmozdulatok + arckifejezés* ... ... bazmeg! X"DDD" elterjedése xD

Kémia megint vicces volt.. az előtte lévő szünet is, igaz-e... xD
Avagy a karácsonyfás pózolások, Mária... xDÉs még nyomok ide egy pózolj Krisztiánnal cuccot is. xD

Oké sokat kell készülnöm még, holnap vizsga kedves drámások! Hajrá mindenkinek! x3 Próbáljatok meg aludni...

2009-12-14

Ááá végre!!

Esik a hóóó! Végre!! Magyar óta! xD *-* Fhuu de imááádom :'3 Olyan visszatérő érzésem van, imádom a telet, hiába.. : D Kicsit nyűgös voltam, hogy apa nem tud értem jönni, fáradt voltam, késő volt, a buszok is lassúak voltak, tököm ki volt, deee aztán út közben meggondoltam magam, régen hallottam és éreztem, ahogy ropog a hó a talpam alatt ^^ Régen láttam alulról, ahogy esik rám az a sok sok hópehely... tényleg.
Gondolkodtatok már azon, hogy hogy lehet az, hogy más mindegyiknek a formája? Nem mondta nekik senki se, milyenek legyenek, mégis mindegyik más, mint az emberek... oO :]
Na nem filózunk, aludni kéne már jó ideje, mer ugye mégis be kell menni első órára.. xD és még fürdeni meg enni is kell, hát hihetetlen..xDSzembetűnő volt az a fa és pózolj karácsonyfával, mer mér ne~ xD


Pózolj menzán!


ÓÓ bazz és már órák óta dolgozza fel ezt a kúúúrva vidit csak meg lesz valamikor... de szerintem megyek aludni és bekapcsolva hagyom, ez hihetetlen.. xD Hajnalban úgyis lesz dolgom, mert japán blogot karbantartják és csak akkor tudom elintézni a napi teendőket, mert akkor már nem lesz karbantartás, és délután 4től már éjfél van odaát, és akkor már új nap van, és akkor kimarad egy nap értitek.. nem, helyes! xD Áá mindegy majd felteszem holnap mostmár fél 2 van kéne aludni! xD Na jólvan akkor.. őő.. jóéjt.. és jobbulást a betegeknek! x3

2009-12-09

No. 16

Épp indultam volna wc-re, csak bátyám megelőzött, úgyhogy gyors leírom, hogy lefoglaljam magam, mert nagyon kell. xD Na tehát iszonyat nyűgös voltam tegnap, nem bírtam magammal, már könnyeztem a fáradtságtól, de dolgaim voltak még, nem mehettem aludni, de aztán kellő módon lenyugodtam (köszike :]) El tudtam aludni rendesen, de persze megint korán kelés, aminek meg is lett a szokásos eredménye. xDAlvás a könyvtár sarkában abban a csodaszékfotelben, lábat be az asztalba másik oldalt kilóg, rohadt kényelmes. xD Szenvedés látszik...

Délután megvolt a verseny, végigültem Dominikék próbáját, aztán indultunk gitározgatni.
és ettünk is. xD

Amit először jól elröhögtünk, de pózoltunk a... löncselövessel xD















Át kellett futni egyik haverhoz effektért, adapterért, amit nem találtunk, de 20 perc szenvedés után sikerült beállítani a másik adapterrel. xD Pogózás a liftben, röpke esti séta, és köszönöm a csokit. xD
Végül csak hazaértem 9-re, tehát megint nem lesz időm semmire, node sebaj, holnap délután megint plusz órák, no de sebaj, pénteken pedig... mi lesz pénteken? Ja asszem semmi. De szombaton jön Himii aztán nyomás próbaterem a néphez aztán ittalvás rombolás etcetera. xD

Jövőhét szerdán vizsgabakker. Aztán koncert bakker. Bakker xD

2009-12-08

Apróság

Nem személyeskedés, nem szeretnék beleszólni, bár rám is vonatkozik, tapasztaltam is, de nem vagyok az a "hangos" fajta, csak egy igazságot mondok 3 embernek (szerintem ez a szám sok segítség): "Ha ujjal mutatsz valakire, vedd észre, hogy a többi négy magadra mutat." avagy. "Ha úgy érzed, mindenki hátat fordít, nézz körül jól: elsősorban te vagy az, aki hátat fordít."
Más nem ír ilyeneket, ezért írtam most én, hátha segít gondolkodni, vagy elkezdeni gondolkodni. :] Nem szeretném, ha ebből komolyabb baj lenne, bár afelé halad sajnos, akár 1 éve, kicsit más emberekkel. Részemről ez nem nagy gond, de a többségnek igen, miattuk kellett erről ejtenem pár sort. :]

Más:
Megint egy faja nap, legjobb helyekre lettek betéve a fellépések, nagyon örülök nekik, tényleg. xD

Zetsunak: <3.
Ha már más nem nagyon, akkor legalább én. :D

2009-12-07

Nincs címhez ihletem. xD

Alig bírtam elaludni, több dolog miatt is pörögtem, egyrészt nem voltam se fáradt, se álmos (nahát.), mert sokáig aludtam, másrészt annyira végezni szeretnék a dolgaimmal, hogy nincs kedvem alvásra pazarolni az időt, akármennyire is szeretek aludni. Harmadrészt a kólát nem lefekvés előtt kell inni, de finom. xD Úgyhogy olvastam, aztán csak csak elálmosodtam. Ennek örömére jó kómáson gurultam be reggel a suliba, és hál' isten a többségnek jó volt a kedve, ezért megint egy jó röhögős napnak néztem elébe, és sikerült elememben lenni. Osztályfőnök úúúr ma nőtte ki a 3. X-et is, így órán megdobáltuk az ajándék stresszlabdáival, mivel hiperaktív. xD
Fárasztó volt az uccsó zeneóra is, de még mindig pörgök, és tök jó érzés, hogy nem vagyok hulla xD
Nem tudom, meddig tart ez az energiatúltengés, de remélem minél tovább, mert nagyon szükségem van rá :D

"Az a barna lánc az még megvan?"
"Ami fekete, igen, ott van az ágyam mellett lóg a polc szélén..."
"... Óóó végre valami, amit tudsz, hogy hol van, most ezért kapsz valami meglepetést..."
"O.,O"
"Egyél krémest, ott van a hűtőben..."
"-_¸-"

2009-12-01

Haladás

Remélem nem ilyen ütemben fogom folytatni az írást, csak most van hozzá kedvem.
A mai nap.. .. egész.. jó volt *hhmm* Főleg már a drámaóra. Mindkét tanár véleménye jól esett, végre érzem, hogy nem keveset fejlődtem. Eddig hiába dolgoztam rajta, sosem sikerült, de most valahogy az életkedvem több, és konkrétabb céljaim is segítenek abban, hogy most már illene hozni a formámat. Talán tudom is, hogy mi segít most, és ez a spontán visszatükröződés... először érzem azt, hogy mindig a pozitív hangulatot, kedvet, optimizmust sugárzom, és végre azt veszem észre, hogy visszahat rám is. :]
Na remélem az életerőm is megmarad, ugyanis bátyám elkapott egy vírust, lehet, hogy anyukám is, de ő nem biztos, max felvette azt a fáradt állapotot, amit én produkálok a hét első 3 napjában.xD Szóval semmi kedvem most vírusos lenni, le szeretnék vizsgázni mondjuk, és azt a 2 fellépést is le kéne zavarni, avagy Pestre is egészségesen kéne menni. Vagy sehogy O.o Harmadrészt hányásfóbiám van.

Röpke videó a suliról. beszarás.xD (legalábbis a drámás része.)


2009-11-30

Ma oO

Kora reggel valaki nagyon vicces kedvében volt odafent. xD Most ezt muszáj részletesen leírnom, mert idegesít. Óra 10-kor kell elindulnom otthonról, hogy 14-re kint legyek a buszmegállóban, mert akkor indul a busz, és 16-17-re ér oda. Sokadik napja megint óra 15re készülődök el, akkor indulok. Többször láttam, ahogy elmegy busz, ebből két eset olyan volt, hogy a hátulján 55 volt, rohantam utána, aztán oldalán látom, hogy ez 89-es, ami teljesen másfele megy. Na ma megint 15re készültem el, indultam volna, hopp nincs meg a bérlet. 2 percig kerestem, meglett, óra 17-kor elindultam. Mondom rendben, megyek a félórással, kések megint 5 percet. Lassan sétálok, mert minek sietni már, zebra előtt nemsokkal vagyok, látom, hogy megy el az 55-ös. Jó.. ez biztos már megint az a szar busz, ami átvág. Beérek buszmegállóba, és jön a 89-es. Na mondom jó napnak nézünk elébe.. aztán végülis mentem másikkal, amivel kétszer is át kell szállni, de legalább vagyok egy kicsit a városban. xD Beért a sulinál a megállóba, leszálltam, és mögötte állt meg a félórás 55ös.

Egyre jobban tetszenek ezek a zeneórák. Ma például azzal ment el az idő nagy része, hogy kitöltettünk a tanár úrral egy tesztet, hogy melyik Alkonyatos pasi illene hozzá. xDItt meg még nagyon elvagyok zene előtt, amíg a többiek szintúgy elvannak.xD

Viszont most olyan szinten fáradt vagyok, hogy így 8ra hazaesek, iszom egy pohár kólát és majdnem el is aludtam. xD De még muszáj tanulnom holnapra, kezelésbe veszem kicsit Aki-chant is, de nem fárasztom le magam úgy, mint tegnap este.. bár megérte befejezni amit elkezdtem X3 ugye Koi... x3 <3

2009-11-29

Arra ébredtem, hogy már nem alszom~

Megint fogy az idő, mindjárt hétfő, úgyhogy neki kéne állnom tanulni.xD 2 napja pörgök hálisten, talán most már tényleg visszatér az életerőm X3 meg úgy az emberekhez is több kedvem van.. bátyámmal is többet beszélek, mint eddig oO és nekiállhatok cp-t csinálni x3 fél hónap van a vizsgáig, nem tudok semmit, mint mindig, de nem baj. xD Furcsa mód van kedvem a holnaphoz, pedig megint vár rám a 12 órás műszak ._. tanulni is van kedvem.. el fogok zülleni xD Ezt üzenem valakinek: örülök, hogy minden újra a régi ^^ Ezt másvalakinek: remélem, hamar viszontlátlak az élők sorában x3

2009-11-02

Üresség

Még nem tanultam, nem fürödtem, nem raktam rendet, még mindig utcai ruhában, kialvatlanul, asztalra dőlve, levegőt kapkodva, kisírt szemekkel, egyedül.
legyen ennyi elég...

2009-11-01

respekt szünet part 2

Vasárnap, későn kelés, sok tanulás vár rám @.@ De most várom, hogy kihűljön a leves x3
Kedd reggel után... aznap egy kis kitérés után mentünk Teru névnapjázni, utána meg megint Margitsziget, duplaannyian vagyis 6an xD Nincs erőm részletezni °-°
Szerdán Hoshinál alvás. hömm x3 Azt hiszem 20 percet aludhattam összesen, vagy kevesebbet de nem baj xD ~Nagy fűrész volt az éjjel és ez a lényeg xD~
Csütörtökön mozi 5en, kajapia csempészés ruha alá, a bazinagy táskámat észre sem vették, szépen besuhantunk xd És aznap Moszinál alvás Derryvel x"D virslievés, elektromos késből chibifűrész, ugrabugra, semmit nem fogunk aludni-ból 9 óra alvás, de kellett is xD Pénteken mentünk Lucához letenni a cuccomat, készülődtünk, és go fotózásra egy csöpp késéssel xD Amíg Luca kattintgatott nekik, addig Mikivel és Derryvel gumilabdáztunk és gyűjtöttük a combokat xD Ezután húzni kellett vissza Lucához, készülődtünk megint, jó sokáig, enni is kellett, sokat késtünk, kerülgettük egymást Zecuval, addigra már 6an, aztán megtaláltuk és végül nélküle mentünk tovább xD Nos a nippon annyira punnyadásos szar volt sok ember nélkül, hogy negyed 2 körül fogtuk magunkat, és Derry apja eltaxizott minket Moszihoz, és inkább ott folytattuk a bulit = néztünk teleshoppot x"D és ittunk kék narancslét, és továbbra is csipszet ettünk, aminek másnap reggel meg is lett a hatása, Derry agyát kicsit elvarázsolhatta, mert olyat álmodott, hogy ihajcsuhaj. XD
Mentünk Lucához felszedni a cuccom, bementünk a szobájába és röhögtünk Shun és rajta, ahogy alszanak, szerencsétleneknek erre kellett ébredni xD Akkor Moszival és Derryvel mentünk tovább Keletibe, és a végére ennyien is maradtunk...
^^ (megettem a levest)

2009-10-27

respekt szünet part 1

Aki ezt végigolvassa, annak gratulálok.xD
Életem legjobb szünete eddig is. xD Shu most még döglik, az anyja pedig 7 percet adott, hogy írjak. XD

Szombaton jöttem.. ja.. Shu és Kanon már ott voltak, most csak fél órát késett a vonat. A hazaút csak arról szólt, hogy random szavakon röhögtünk sírtunk, illetve Kanon minden kanyarnál borult ránk egyet. Aztán aznap elkezdődött a készülődés, ruha az úgy.. Kanon úgy nézett ki, mint egy gyogyóból menekült Ciel xD A haja mindig lekonyult, de ha ránk nézett, akkor néha felállt, mindig igazítottuk, de azért mire DS-re értünk, nem állt meg. xD Jam még indulás előtt Shu elment a mamájához és hozott le egy zacskó zöldséget namondom ez jön DSre? oO Mondja neem, ez hazamegy, oké, haza, aztán vissza a buszmegállóba. Addig is kicsit sem néztek hülyének, na nem baj, hozzászoktunk X) Második buszra rossz helyen szálltunk fel, mentünk vissza egy megállót, aztán átmentünk, és ott azon akadtak ki, hogy ahogy mozogtam, felállt a farkam, hát na. xD
Végig azt hittük, késni fogunk, aztán mégis időben odaértünk, és először Mosziékkal futottunk össze, képcsinálás üdvözlés sötöböö~ És még ezelőtt felhívott egy ismeretlen szám.. annyit értettem a nevéből, hogy A I. Mondta várjuk meg, mert 10 percet késnek, okés. Akkor odajöttek hozzánk Miyoék, és megcsodálhattam a saját készítésű ruháját ami simán mehetne e-bayre is basszus *-* igen x3 És végül megjelentek a főhülyék, kiderült, hogy AMI hívott xD jött, Hoshi, Gaa, Hiro, Match ha jól emlékszem x3 Dei is jööött és szépen elfelejtette a cicafüleket na de nem baaj xD
Fhuh na jó akkor felszálltunk a buszra, nagy része a csapatnak irány a tescoo, ami felé Hoshival ugrottunk és elintéztük a szokást xD naagy piavásárlás és indultunk tovább ééés negyedórás késéssel odaértünk, Hiro hányt is egy szépet xD Megjelent később Matsu és Chizu is x3 a kis cukik xD
Idáig volt részletes... X) DS: furcsa, vicces - nekem olyan érzésem volt, mintha nem is lett volna DS, hát alig is voltam bent, de akkor is. Moszi, Hoshi, ne kérdezgessétek, mikor leszek részeg, mert nem leszek az. xD De... a remény hal meg utoljára. xD
Persze a nagy népen belül egyvalakinek nagyon örültem x3 ésolyan.. nyugis DS volt végülis xD most nagyon gondolkodom mit írjak de inkább nem. xD
Főbb élmények pl Gaat elkísérni hugyálni; Amit hánytatni, aztán később hallani, hogy megkérdezi: ez én voltam?; Lejlát stabilizálni, kergetni Atival xD; nézni Shut, ahogy egy helyben pörög és ugrál xD; és más most nem jut eszembe. Onnantól volt a legjobb, amikor már hátramentem x3
Hazaút fájdalmas volt, amikor megintcsak hárman maradtunk Shuval és Kanonnal, a buszmegállóban szétfagyva, nagyon kellett pisilnem, elkezdtem röhögni és nem tudom min, de nagyon vicces volt és olyan 20 percig röhögtek rajtam, ahogy röhögtem és futottam körbekörbe, dee ugrok az alváshoz, még fájdalmasabb volt, hogy hárman akartunk aludni a fél méter széles ágyon XD A sok hangjegyzet meg kép is elég csúnya lett XD De végül Kanon döntött, és lemászott a földre, aztán felébredtem arra, hogy furcsa érzés, hogy nem passzíroznak a falhoz. oO
Na ők ketten felkeltek 2 óra múlva, én meg aludtam 1ig xD És akkor tévéztünk. no comment. majd rakok fel videókat, ha hazaérek.. meg persze képeket.. ehh xD És akkor jött Kanon búcsúztatása. Felszállt a vonatra, ami után szépen fokozatosan futottunk jó sokat, és a kalauz meg nézett minket, mekkora barmok vagyunk X3 Visszafele meg az a bishi és az ügyes kerülgetése XD elmegyünk mellette és pont akkor fordul meg.xD már megint Shu elintézte. Tessék.XD Na itthon már hiányoltuk Kanont T-T Mi tovább tévéztünk, fetrengtünk, gépeztünk, azaz szerettünk volna, mert helyette szarakodtunk a nettel szokásos módon xD és éjfél előtt elaludtunk OO Aztán felkeltem előbb, tökjó érzés volt, mindig én kelek később xD
Akkor pihentünk sokáig, és este fordult a kocka, nem Miki jött ide, hanem mi oda. Azaz csak majdnem, mert el tudott indulni és akkor tali és átsétáltuk a westend tetőt, és végre betanultuk azt a para parát xD Utána mentünk Margitszigetre, júúúúúúúúúj xD valamiért nem akarom részletezni, inkább majd a képek xD Állatkert mellett is á xD De utána az a rét tök üres és ködös és félelmetes és kijönnek a földből a faszörnyek és elkezdünk a kellős közepén hárman Külön keringőzni meg para parázni XD Miért nem látott meg valaki az kellett volna még..xD Jó aztán kellett visszaindulni, lassított felvételben, mindent ami eszünkbe jutott énekelgettünk vagyis inkább próbáltuk xD *ugrás* Itthon meg azt terveztük, hogy zuhanyzunk, eszünk, és para parát tanulunk XD végeredmény: kicsit gépeztünk, ülve bealudtunk, illetve én, Shu csak majdnem, úgyhogy mindent leszartunk, átöltöztünk és bedőltünk az ágyba és.. JA igen. Jótanács: Lefekvés előtt ne hallgass Gaa gyártotta FŰrész hangfelvételt. Mert az eléggé felébreszt. Na de csak elaludtunk, és felkeltem fél 6kor, fél óráig nem tudtam elaludni, annyira éber voltam oO és korgott a gyomrom, és minden bajom volt de csak csak visszaaludtam xD és 9kor keltem, Shu meg döglik. És idáig ennyi, és majd írok ahogy tudok... és most nagyon sokmindent kihagytam de még reggel van és nincs is erőm annyit részletezni xD
Nya respeeeekt X3

(38 perc alatt csak megírtam 7 helyett. xD)
Aki ezt végigolvasta, annak gratuláltam. xD

2009-10-23

Úúúú °-°

Ez a pakolás nagyon nehéz ügy. xD Alig haladok vele és mindig csak azt tudom mondani, hogy jajdesok jaj még ez is visszavan ajj nem fog elférni trallala.xD Aaa na nem baj, valamit úgyis itthon hagyok @w@ az eszem @w@ ijjde nagyon jó szünet lesz X3X3 Habár majd utána suliban lapíthatok...XD kicsit sokat kell tanulni szünet végére de nem baj~ xD
Pakolok is tovább... respekt xD

2009-10-17

Tranquillity ^^

Apámnál vagyok, öcsém alszik, fiúk nézik a focit, én gépezek, ahogy ez itt lenni szokott. Tegnapi színház nagyon jól jött, teljesen megnyugodtam, kitisztultam, jól esett =) és köszi Ticének, hogy elfogadta a meghívásom. x3 Eszembe jutottak a nyári előadások, a nyári színpad, és kicsit visszagondoltam arra a sok elmúlt színházas évemre, hogy tulajdonképpen mennyi mindenen is estem át már olyan fiatalon. Talpraesettebb voltam, úgy gondolom. Egy jól nevelt, fegyelmezett, mégis futkározó élettel teli kislány, aki segít, ahol tud. Most egy lusta dög vagyok, bár sosem unatkozom. Akinek van egy kis esze, el tudja magát foglalni valamivel. ^^
Mivel premier volt, a végén felmentem anyummal még a színpadra, látni pár régi arcot, hallgatni a "basszus", "rád sem ismerek", "hát elmentem volna melletted utcán..."-okat, és nézni az ámuldozásokat. Változok én is, na. És ugyebár 13 éves koromban, amikor jöttek a szigorítások... ^^ Akkor szakítottak el a második otthonomtól... :/ De nem felejtettem el semmit, vajon mit keresek a drámatagozaton még most is? :D Ez a kis frissülés erőt adott a sulihoz, segített észrevenni, hogy van való élet is, nem pedig csak virtuális világ, ami csak stresszet okoz. Emberek között lenni, akik most perpill nem az osztálytársak, olykor nagyon jól jön. :) köszönet érte :]
A smink luxus. Nem kell kisminkelnünk az életet ahhoz, hogy szép legyen. A smink csak elrejti az eredeti, természetes szépséget. :3

2009-10-15

Irónia.

Bazmeg! BaaaaaaZZmeeeeg! bhaaaaazzzz :"DDD Ez még kellett így estére!!! :DDD Kössz! Kööööösssszzz!!!! Sokkal jobb!!! :"DDD Hát ilyet... rájöttem életem értelmére, kiugrok az ablakon!! :DDD Mindenkinek jobb lesz! :D Rájöttem, végre, ezaz, ez a célom az életben!!! Kiugrani, hogy soha többet ne érthessenek félre!! :DDD DEJÓÓÓÓ :"DDD

nnaaaaah :"D hát akinek tök jól esik magának bemesélni, hogy nem számít, annak ÚGY KELL!
közben egy kurvakibaszott szóval sem mondok ilyet bhaameeeg :"DDD Ez tényleg jó szórakozás? Komolyan kérdezem :D Új szokás, vagy mi? Én nem vagyok túl konzervatív tényleg, deh... bhazmeg xx"D
Később sztem megbánom, h ezt írom, de most remegek és sírok a dühtől, honnan a.. fhúú :D
Bárcsak suli közben vágnának ilyeneket a fejemhez, akkor ugyanilyen cseszettül ideges lennék és legalább nem aludnék el órákon! :DD Ki segít? :D Sok a jelentkező előre látom :"DD Hát ez kész.. X"DD
Aki még nem tudná, ritkán vagyok ilyen mérges, és aki ezt kiváltja belőlem, rohadtul rábasz, ha csak nem nyugszom le időben... :"DD Ilyet produkálni sem rossz, gratulálok! :"D

Bocsesz, h folyton bővítem ezt a remek leírást az érzéseimről.. X"D Csak közbe kevéske százalékkal enyhülök, mivel el kell majd aludnom valahogy :D Pár nyugtatót beszedtem már... szal polgári nyelven... sztem... nem kéne hamis gyanúkkal játszadozni :"D
Hát ezt nagyon nem így terveztem.. :D Kezdtem örülni én is :D
NE ÍRJATOK TÖBBET, MER EGY KIS KIBORULT ÁLLAPOTBAN ÍRT PANASZ UTÁN AZT HISZITEK, NEM SZÁMÍTOTOK X"DDDDDD

Exhausted.

Ma úgy... hazaértem fél 5-re, és semmire nem emlékszem, csak arra, hogy.. negyed 8-kor felkeltem, és hirtelen azt hittem a sötét, és a kintről beszűrődő fény miatt, hogy úristen anya csinálja a szendvicseket én meg itt fekszem el fogok késni... vagy hétvége hajnal van? Nem... nem volt még a héten péntek... elaludtam délután? El hát. Hihetetlen, így is baromi leterhelő ez a kibaszott tanév, és még milyen lesz? 1 hónapon keresztül kedves gyerekek, reggel 7re legyél bent, ha nem, akkor plusz/büntetőfeladat drámából és beszédből, amit tuti nem fogsz tudni megcsinálni, kapod az 1-eseket, aztán kipicsáznak a szakról. Mindezt mi miatt? A késők miatt, akik közé én nem tartozom bele, de minden tisztelt kivétel szív, minden drámás ^^
Nos szerintem az osztályfőnök tisztában van azzal, hogy mindenkinek van magánélete, hobbija, de ha úgyis este ér haza, és fél 6-kor kel, akkor erre valószínű nem lesz idő, pedig kéne.. ^^
Jövőhéten minden délután plusz próba. Csütörtökön, pénteken fellépés, szombaton reggel végre vonat...
Nemhogy tanulni nincs időm, beszélgetni is alig tudok valakivel, ez így nagyon el van baszva. De talán talán enyhülni fog, mivel jó sok szülőnek khm nem lennének túl kedves szavai a tanárhoz. Én speciel demonstrációt tervezek... xD De talán azok a panaszok is hatni fognak rá a többi tanártól, hogy ez és ez és ez meg az is már elaludtak az órán, a többinek meg halálkóma feje volt ^^ Ha ezt csinálja, csak sokkal rosszabb lesz, nem jön rá még időben? Gyerekek vagyunk fejlődő szervezettel bocsánat... ha mindenki keveset alszik, csak romlik a tűrőképessége, nem fog tudni koncentrálni, most ez komolyan, mire jó? Lehet, hogy ez egy más iskola, ahol dupla annyit kell dolgozni.
De ez már embertelenség.

( ez csak egy apró probléma a sok közül, ami még rendesen terhel... :] )

2009-10-10

Avagy miért is...

Ezt se tervezem hosszúra, mert ilyen idegesen nem tudok gondolkodni és összetetten, értelmesen kifejezni dolgokat. Hagyjatok csak magamra köszönöm szépen, jól indult a napom, aztán akikre számítottam volna, mind ellenem fordultak, nagyon ügyesek, mindig találnak valamit, amivel támadhatnak, én is sok mindent tudnék találni, mégse szólalok meg... :") Nagyon rossz napjaim vannak, azt hiszem mindenki tudja jól, de ne érdekeljen titeket, tegyetek még rá néhány lapáttal, úgy kell nekem, igaz? De miért is? Mi rosszat mondtam? Mindig nekem jut ez a szerep... elég már... :") Soha többé nem akarok megnyílni előttetek, eddig csak rossz származott belőle, mondom az őszintét néha, ami az igazság, és mindig csak kapok érte. Ennyire makacsok lennétek? Mindig csak én kapom azokat a szövegeket, hogy nézzek magamba, ti megtettétek már ezt valaha is? Azt hiszitek, csak mert ti mondjátok, meg fogok változni? Senki kedvéért sem. :"D Azt hittem az jó, hogyha kedves vagyok, empatikus, odafigyelek másokra, más igényeire, vígasztalok... Szerintem ezek jó dolgok, nem fogok változtatni rajtuk. :] Hogy én gondolkodjak el? Gondolkodjon el az, aki mondja! Miért mindig engem kell megtalálni? Élvezitek, ha miattatok sírok, igaz? Tudom én... mert így biztos azt hiszitek, szükségem van rátok, másból nem esik le, igaz? Hát persze tudhattam volna...

Nekem is van lelkem, elfelejtettétek? Megsúgom érző lény vagyok én is =]

Aki meg ezt elolvassa, biztos jön és tovább hord le, mit képzelek magamról? Még őket hibáztatom? Rohadjak meg! Nem lehet véleményem, nem lehet szivem, engem nyugodtan meg lehet bántani, nem? Hát... izé... nem... :/ Ne próbáljátok meg erősíteni az igazatokat, nálam hiába, aki nem vesz komolyan, azt nagyon sajnálom. Meg fogja bánni.
Inkább ne is szólaljatok meg, beszéljetek ki, örüljetek egymásnak, ahogy eddig is tettétek, engem pedig nyugodtan hagyjatok ki, elvagyok én itt egyedül is, messze mindenkitől.. :']

Pótlás, másképp, ahogy terveztem.

Nincs is kedvem már részletezni, ugyan ki kíváncsi rá? :/
Nagyon jó szerda este volt, Shuval azelőtt szinte csak a köszönőviszony állt, szinte nem is ismertük egymást, és ha nem beszéltünk, akkor épp fulladoztunk a röhögéstől, és nagyon sokszor nem hagytuk, hogy a másik befejezze, mert csak mondtuk mondtuk, és ez ment éjjelig is, amikor is úgy döntöttünk, kéne aludni... de még harcoltam a fotellel, mert mindig rámmászott, később együtt harcoltunk a bogarak ellen, mert invázió volt >.> Jó, éjjel 2-kor mondtam, hogy együnk almát. Ettünk volna, de bele volt kulerva. (rímel!) Akkor ettünk szőlőt. Közben zene, ugrálás, meg a sikítozásaim, amikor röpködött a szőlő ide-oda ugyebár.. xd
Beköltöztünk a bogármentes szobába, és úgy aludtunk, mint a heringek, de én meg sem éreztem, kényelmes volt. x3 3 órás késéssel odaértünk, a villamoson vagy buszon, már nem emlékszem.. xD összefutottunk Youei-el és Kirával ^^ Már majdnem ott voltunk a Pecsánál, Gaa hív, hogy mi ott vagyunk-e már, mondom majdnem, jó, akkor ő elmegy fürödni és majd utána indul, jó sokáig fürdött oO (bocs muszáj volt beleírnomxD)
Ahogy szivárogtak oda az emberek, annál több köszönés, ölelés ésatöbbi ésatöbbi, és.. hát eléggé kéne részletezni, de ahhoz most nagyon nincs kedvem... szóval a sorbanállás már maga élmény volt. Népdaloktól kezdve a sün!-ön keresztül a barátok köztig mindenfélét ordibálni, más bandaneveket éljenezni úgy konci előtt.. vicces volt. xD
Imádtam. 1 hét alatt sikerült felfognom mindent. Nem tudtam megérinteni.
Konci után végülis Hironál aludtunk, mert lekéstük az utolsó metrót, de naaagyon jó volt az a pár óra is hármasban x3 amíg fel nem kellett kelni... ááh igen végignéztük, ahogy Hiro bepakol, és elképzhelhetetlennek tartottuk, hogy most komolyan suliba megy. Nem is ment be első órára, félig jól képzeltük, mentünk helyette mekibe, aztán találkoztunk Lucával, jó sokáig beszélgettünk kint, majd elkísértük őket suliba, és Shuval mentünk haza. Gépet nem kaptuk meg, így lementünk sétálni, 4x ütöttek el majdnem úgy, hogy út közepén kellett elkezdenünk futni, egyszer mindkét oldalról jöttek. x3 Kellemes séta volt, majd csövelés a játszótéren a hálón, és persze egy másodperc csönd se, végig dumaduma x3 Aztán felmentünk cuccért, kimentünk, és megbeszéltük, hogy Hiro is búcsúztasson, találkoztunk vele is és Lucával is, de ő korán elment, maradtunk hárman, Mitsuék is ott voltak, 2x kijöttek, aztán menniük kellett. Akkor csönd volt, azt néztük, hogy minden bishi jobbra megy el, közben hallgattunk zenét, majd eljött az idő, és fel kellett szállnom, kis késéssel hazaértem, majd még 3 napig merengtem a semmibe.

2009-10-08

Ííííí.

1 hét alatt sikerült lenyugodnom, felfognom a történteket, igen, minden oké.xD Majd holnap részletezem az egészet, úgy, ahogy volt, igazából mára terveztem, de már fél órám maradt fürdésre, hajmosásra, 2 oldalas angol fogalmazásra, ezért írok majd holnap. :3
Ma többször is rosszul lettem, de ááá egészséges akarok maradni O~o Délután végre levehettem a falról Aki-chant, már olyan régen játszottam vele... vagyis rajta x3 olyan jó érzés volt, hogy tudtam rá szakítani egy órát ^^ -.- igen, ez egyenlő azzal, hogy tököm ki van már a sulival, de ez nem meglepő.. kezdőlöketnek csak ennyi, maaaaajd.~
o(^-^)O