Tapsoljuk meg vidéki versenyzőnket, a havat, hogy visszatért közénk, magával hozva a rosszkedvet, mindenki teljesen betompult, én meg csak ülök, nézek, mint a barackbefőtt. Igyekszem tartani magam, hiszen ha egy megázott sötét réten egy darab élénk színű virágot is látunk, az már nagy erővel bír, és reményt tud adni. Az a sok hülye nekem egy fontosabb család, de annyi válópernek néznek elébe.. xd hogy lassan nem is lesz értelme felmennem..~ egy ember szerint szinte "veszekednek" értem, illetve egy ember mondta ezt ki... lehet, hogy engem szívesen látnak, de ha közben ez ezt az meg azt nem akarja látni, úgy nem túl feelinges a dolog... és ezeknek az apró összetűzéseknek olyan semmis alapjuk van, olyan könnyen meg lehetne oldani őket, de senki sem látja a vízeséstől a vizet x.x Senki nem mer cselekedni, én meg mit tudok tenni itt egyedül, messze tőletek? Semmit. Adagolhatom a jótanácsokat, szemszögeimet, véleményeimet, nem rajtam múlik, mi történik ott fent. Az ész működik, csak a kéz nem. Így nem könnyű emberek... nagy unalom lehet ott, ha ilyen sok tétovázásra van ideje mindenkinek komolyan.. xD és egész nap hallgatom ezt a mű esőt, amit Gaa küldött. Tegnap írtam egy listát, ... mindegy. Kár, hogy már ilyenre van szükségem. Apa most hozta a fénymásolatokat néhány szövegemből, hú de várom a dráma órákat... -.- és megint úgy megyek suliba, hogy mindenre tudok koncentrálni, csak a tanulásra nem, hogy egész nap csak azt várom, hogy had érjek haza, aztán msn-en hallgassam az elszontyolodásokat... jó programok. Nehezebben is alszom el ilyenkor... ha mindenki szomorú és gondterhelt, én hogy legyek jókedvű? Próbáltam az lenni, de nem sikerül felhúznom senkit sem a padlóról, inkább lefekszem én is a földre, és majd mindenkivel együtt feltápászkodom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése